Spirituális zarándoklat Egyiptomba

Első utazásom Egyiptomba egy céges jutalom volt, 23 éves koromban. Mondhatom azt is, hogy „véletlen szerencse” ért, hogy kemény, hittel és kitartással végzett éves munkámért éppen Egyiptomba utazhattam. Nagyon megérintett és vonzott az egyiptomi kultúra, ezért visszautaztam turistaként, közben igyekeztem minél többet megtudni Egyiptomról. Az az érzésem volt, ami egyre erősödött, hogy az igazi, valódi dolgok, kincsek és információk rejtve maradtak az átlagos turista számára. Valamit kerestem, valami kötődést éreztem…

 

2018 év elején nagyon erős késztetést éreztem a változásra, tökéletesedésre. Amikor meghallottam az utazás időpontját, ami a 39-dik születésnapom utánra volt kitűzve, éreztem, hogy Nekem szól. Egy jutalom, ajándék Nekem, önkéntesen. Ugyan, három gyermekem van, de egyre erősödött a hang bennem: „Nem halogathatod a fejlődésedet ezzel az ürüggyel, ne ámítsd és hitegesd magadat – hogy a kicsi gyermekeid miatt nem lépsz tovább a fejlődési úton”. Éreztem, hogy gyermekeim számára is fontos az én fejlődésem, hogy olyan édesanyjuk legyek, aki megérti és támogatja őket a földi életükben, földi küldetésük teljesítésében. Olyan erős volt bennem az elhatározás és a fejlődési vágy, hogy jelentkeztem az utazásra. A férjem is megnyugtatóan támogatott – bár kértem, hogy legalább egy szóval beszéljen le és térítsen „észhez”. Végül jelentkeztem az utazásra, semmi akadályba nem ütköztem, minden erő támogatta az utazásomat.

 

 

Megtettem tudatosan és elengedtem az egyik földhöz kötő ragaszkodásomat, a másikat pedig „elvették”. Amikor Egyiptomba értünk a repülőtérre, azt terveztem, hogy kevés pénzt azért teszek be, de bankkártyával veszek fel majd helyi pénzt. A bankautomata elvette a bankkártyámat és pénzt sem adott… Ott álltam, a csoportból a két csoportvezetőn kívül senkit sem ismerve, elszakítva az anyagi, pénz világától egy ismeretlen országban.

 

 

Az egész utazásom arról szólt, hogy ennek a két hatalmas elengedésnek a „helyét” tölthette be a friss tudás és megújító energia. Napról napra éreztem a fejlődést, a kinyílást és a támogató, fejlesztő energiákat. A spirituális zarándoklat nagyon jól, tudatosan felépített program volt, bár én csak, mint egy falevél sodródtam, de egyre több minden került bennem a helyére. Több templomból kijövet éreztem, hogy egészen más ember lettem, éreztem a változás erőit működni bennem.
Megtapasztalhattam, hogy milyen kifogyhatatlan a kincs, ami bennem van. Végtelen és sohasem fogy el – mert valami folyamatosan újra feltölti, ami próbáltam egyre jobban megtanulni, megérteni. Megtapasztaltam az ősi energiák erejét, összekapcsolódtam az ősi gyökereimmel, ami az éltető erő, az öröm forrása. „Mikor megleled az örömed forrását, megérzed a benned rejlő erő hatalmasságát és kifogyhatatlanságát.”

 

 

A spirituális utam keresése során 31 éves koromban találkoztam először azzal a lehetőséggel, hogy Egyiptomba lehet utazni. Mivel kicsi gyermekem volt, lebeszéltem magamat, magunkat családilag az utazásról. Minden évben figyeltem, mikor indul utazás… Vágyódtam, hogy elutazhassak, de mindig találtam kifogást és ürügyet, hogy miért nem indulok el az úton. Közben született még két gyermekem, így könnyen találtam magyarázatot.

 

 

Tudatosan lemondtam a ragaszkodásról, attól a fontosság érzéséről, téves hiedelemről, hogy egy háromgyermekes édesanya pótolhatatlan. Elengedtem önmagamat és a családtagjaimat is – legalább egy hétre - minden visszahúzó függőségi erőt engedtem kitisztulni és felszabadulni – hogy mindannyian felszabaduljunk a földi kötelékeink rabságából.
Nem ésszel készültem az útra, hanem belül éreztem, hogy engem egy csodálatos találkozás vár, egy csodálatos fejlődési út, amin nem szabad visszatartanom és akadályoznom saját magamat. Elbúcsúztam a férjemtől és három angyali gyermekemtől a budapesti repülőtéren. Nagyon érdekes, üres érzés kerített hatalmába…teret kapott valami más, valami új…megnyíltam az ismeretlen befogadására és feltárására.

 

 

Volt nálam némi pénz, de érdekesen nem éreztem félelmet, izgalmat. Amikor rádöbbentem, hogy sem pénz, sem bankkártya nem lesz, mosolyogtam, mert tudtam, hogy az örök spirituális fejlődési törvény megmutatja magát az életben: amíg ragaszkodunk a fizikai, anyagi javakhoz, nem tudunk fejlődni. Javasolta az idegenvezető, hogy menjek el taxival a bankba, de hallani sem akartam arról, hogy a pénz miatt ne vegyek részt valamilyen programon. Útitársaim, akikkel megosztottam a történteket, készségesen ajánlották fel anyagi segítségüket. Először úgy tűnt, nem lesz szükségem arra, hogy kérjek, de úgy hozták a programok, hogy mégis…. És könnyedén megtettem kértem - nagy szeretettel kaptam - képes voltam elfogadni. Nagyon jó, megnyugtató érzés volt, hogy mindig, mindenre van megoldás, viszonylag egyszerű, de gyakran túlbonyolítjuk. Megéreztem, megtapasztaltam: az a fontos, amit az ember magában hordoz, az az igazi és örök kincsünk.

 

 

Megszületik a vágy és késztetés, hogy a legfőbb jó szolgálatára érdemes és kell használni ezeket az energiákat, amiket az egyiptomi templomok ajándékként, információs csomagok formájában töltenek az aurába. Megszűnt bennem a félelem a fizikai „kincsek” elvesztésétől. Szívemből javaslom mindenkinek/Neked, hogy tudatosan engedd el a ragaszkodást a fizikai javakhoz, fizikai világunkhoz és élvezd, ahogyan a benned rejlő erő, az élet – erő eltart, fenntart, segíti a gyógyulásodat, fejlődésedet, tisztulásodat és az önmegvalósításod, tökéletesedésed folyamatát. Fenntartja, emelkedett állapotba hozza a motivációdat és kielégíti, megteremti minden szükségletedet.
A fizikai testem hazaért, de még mindig sok időt töltök gondolatban és meditációban az egyiptomi templomokban. Érzem, hogy Egyiptom még visszavár…..

2018. 07. 30.